A ködös múlt legendáitól ez idők kezdetéig

Az Ezüst Tűz
Elfelejtett Idők
Az ezredforduló kora
A Háborúk Százada
A Birodalmak Kora
Napkelet Tüzei

Az Ezüst Tűz

A legkorábbról származó feljegyzések vagy három évezreddel ez előttről valók. Ezekből afféle utalások olvashatók ki, hogy Karomir teljes egésze valamiféle álomba süppedt, lelassult élettel bírt, hol emberek tán nem is léteztek. E földek első látogatói különös, emberszerű mágusok voltak, kik elképesztően nagy, számunkra felfoghatatlan varázshatalommal bírtak.

Hogy honnan jöttek, s miért, nem tudni, de itt éltek évszázadokon keresztül, s két roppant jelentőségű tettük ismeretes.

Az első egy döbbenetes, a világot védelmező Obeliszknek a felállítása volt, amely valahol az Azúr óceán egy szigetén rejtezik, s feltételezések szerint világunkat a külső létsíkok lakóinak behatolásától óvja, illetve azt korlátozza.

A másik, hogy ők ébresztették fel az életet, ők leheltek lüktetést magába Karomir szellemébe. Egyes elképzelések szerint ők vezették e világra az emberek, tündék, orkok és más értelmes fajok első csoportjait – más vélemények szerint azok már itt voltak, ők csak a tudatlanságból emelték ki e népeket.

Sokkal többet nemigen tudunk róluk, egyik-másik neve fenn maradt, olykor az általuk hajdan lakott terület viseli azt tisztán, vagy átalakult formában. Például a Haginorn-hegység megőrizte ősmágus lakójának eredeti nevét, s ismeretes még Laruna, a tündeszerű ősmágus-asszony, kinek nevét a Myrrón-tenger közepén fekvő Alarón-sziget őrzi. Nem tudni miért jöttek, s miért tették, amit tettek, de dolguk végeztével mind egy szálig eltűntek.

 

Hatalmuk nagyságárát bizonyítja az is, hogy az ő halandók közül kiemelt tanítványaik lettek az első birodalmak isten-királyai. Ezekről az isten-királyokról már többet tudunk, hiszen ma őket nevezzük a Régi Isteneknek – de vegyük csak sorjában a dolgokat.

Ez isten-királyok és királynők, mint Krangedar a Háborúk Mestere, Shamora a Szerencse Asszonya, vagy épp Tyralar a Rend és Fény Elhozója mind jellegzetes, az uralkodásuk századai alatt szinte megkövesedett, állandó jellemű uralkodók voltak, kiknek nevéhez uralmuk századai alatt elválaszthatatlanul hozzáfonódott birodalmaik élete, kultúrája, törvényei. Gyakorta háborúztak egymással, nagy ritkán elbukott valamelyikük – ilyenkor birodalma is vele pusztult. Huszonegy isten-király neve maradt oly erős és hatalomjárta, hogy napjainkban néhai istenségként tartható számon.

Ezekben az időkben a mágia a ma ismert szintjeinél sokkalta magasabb szinten űzetett, és általánosan ismert volt még az egyszerű népek körében is. A fellegeken Égi Hajók úsztak, nagy erejű Külső Létsík-lakók állíttattak embermágusok szolgálatába, Térkapuk nyittattak az északi Csillaghíd Birodalomtól az Eldraona Elf Birodalmon át a messzi déli Dűnék Császárságáig összekötve minden vidéket. Az összegyűjtött, s hasznosított tudás mérhetetlenül több volt, mint a mai világban.

De a csodalét, a tudás feneketlen mélységeiben kutakodás, a hatalom fejlődésének féktelensége elhozta e kor végzetét. Az Alsóbb Síkok torzult dimenzióinak egy démonfejedelme, kit szintén mesterségesen hoztak Karomir világába az Obeliszk hatalmát kijátszva, elszabadult. Új isten-királyként birodalmat alapított Karomir szívében, s minden réginek elpusztítására tört. Úgy hívták, Artetón. Hatalma az óidők ősmágusai hatalmával vetekedett, az isten-királyok maguk sem álltak meg előtte, többük mindörökre elpusztult. Szörnyű háborúk söpörtek, Artetón démonhordákat idézett, s őserejű káoszmágiákat szabadított el sorra. Évtizednyi hihetetlen pusztító háborúskodás során – amikor már elpusztult a fél világ, s a népek kétharmad része, akkor, csak akkor látták be az isten-királyok, hogy egyenként veszíteni fognak, s összefogni már majdnem késő.

Egyesült erőkkel egyetlen döbbenetes csapatban, dicsőn indult hadba a megmaradt huszonegy isten-király. Hatalmas varázslataikkal vértezve elméjük és testük, mágikus fegyverzetük tündöklőn ragyogott, szárnyas hátasaikként sárkányok és evilági vagy Külső Síkok fenevadai… Fennkölt látvány lehetett!

Birodalma fővárosában, saját palotaerődjének óriás udvarán csaptak le Artetónra – aki már várt rájuk régóta. Kilencméteres, lángoló óriás formájában fogadta őket. És őserejű varázslatával, mit ez alkalomra készített, legyőzte, csapdába ejtette mind a megmaradt isteneket! Lelküket e célra készített káoszlándzsájának, az Abyss Hegyé-nek ékköveibe zárta, s teljes győzelmet aratott!

Nem sokkal győzelme után pedig a legszörnyűbb dologra készült, mit Karomir ellen csak tehetett: az Obeliszk hatalmának megdöntését akarta, hogy démoni népe akadálytalanul magáévá tehesse e világot. Démonfejedelmi létezésének leghatalmasabb szertartását hajtotta végre, a legnagyobb mágiát szabadította el, melyhez fel kívánta használni az Abyss Hegyébe zárt istenek összes életerejét. A szertartás végén hatalmas lándzsáját Karomir földjébe döfte, és elszabadította a mágiát.

De most ő hibázott. Nem tudni, miért nem sikerült. Talán az Obeliszk ereje túl nagy falat volt számára, talán a lándzsába zárt istenek lelke állt ellen, talán valami más történt.

A varázslat mérhetetlen energiája a lándzsa hegyéből gyűrűzve iszonyatos pusztítással elszabadult. Artetón elpusztult, semmivé enyészett. A gyilkos mágikus árhullám izzó viharokként, óriás mana-orkánok formájában Karomir egész felszínén végigsöpört. A meggyötört népek ismét megtizedelődtek, a legtöbb mágikus kötés felbomlott, a nagyobb erejű varázstudók szörnyethaltak, az isteni ereklyék java része megsemmisült – ezek mind tovább szították a káosz tüzét. Az isten-királyait elveszített, lerombolt világban a régi birodalmak széthullottak, a lakosság élete anarchiába fulladt, s néhány év alatt elállatiasodott.

 

Elfelejtett Idők

Évtizedek telhettek sötét homályban, de az értelem végül itt is, ott is megint felütötte fejét. A múltra rettegve visszagondoló emberek a pusztító mágiaáramnak az Ezüst Tűz nevet adták. Ennek idejétől kezdtek el ismét egy időszámítást, így írjuk most az Ezüst Tűz Utáni 1123. esztendőt. Az E.T.U. első néhány századról vajmi keveset tudunk. Névtelen hősök, nagy vezérek emelkedhettek, vagy bukhattak, egyik-másik alakja talán még él helyi legendákban. Új népcsoportok alapították meg új országaikat, s néhai isten-királyaikat istenekként kezdték tisztelni – de ezen istenségek már nem egy-egy nép védelmezői voltak, hanem korábbi hatalmuk természetének megtestesítői. Tyralarhoz mindenki imádkozott, ki a bölcsességet, s rendet vágyta, Shemir (Shamora öccse) minden kalandor, szerencsevadász patrónusává lett és így tovább. Valamely későbbi oldalon egy összefoglaló listát teszek közzé a huszonegy istenség neveivel és úgymond hatásköreivel. Megjegyzem, az elszigetelten fejlődő, különböző kultúrkörökben neveik olykor elferdíttettek, vagy teljesen megváltoztak – én északföldi neveiken szólítom őket mindég.

S az Artetón elpusztult birodalmának mélyén – melynek neve ma Káoszmocsár – az Abyss Hegye ékköveibe zárt istenek válaszoltak az imákra. Gyönge erejükkel támogatták új papjaikat, kik egész rendeket, vallásokat alapítottak. És persze az országok is fejlődésnek indultak – a múlt gyökereit is kutatgatva de új utakon járva is egyben. És persze idővel háborúkba is keveredtek egymással… Mindez persze már jóval alacsonyabb fejlettségi szinten zajlott az E.T.E történt eseményekhez képest, hisz napjainkban is távol állunk még azoktól a magasságoktól.

Körülbelül háromszáz évvel ezelőtt zajlott a legnagyobb háborúskodás, amelybe minden akkori északföldi ország belekeveredett, s amit végül a Koldusok Háborújának neveztek el, annyira kimerült minden ország az utolsó években.

* * *

Északfölde és a Délvidék függetlenül fejlődött ki újra, s bár régi nagyságának szintén árnyékává lett e föld,  a délvidéki országok valamelyest több tudást voltak képesek megtartani a régi időkből. Igaz, a Dűnék Császársága szintén összeomlott, a térségben kialakult emírségek és a szultánság, s a kisebb sahok hatalma nem mérhető a néhai Mennyei Padishah erejéhez, kit maga Artetón pusztított el örökre, az Ezüst Tűz Után újjáéledő kultúra fénye a világ e tájékán mindig egy kicsit fényesebben derengett, mint a messzi északon. Vad hatalmi harcok persze itt is dúltak, s a jelenlegi legnagyobb délvidéki hatalom, a Shakelim Szultánság mellett még dacosan küzd birtokaiért például a harcias Skarrab Emírség, vagy a két, kegyetlen zsarnokoskodásáról híres független sah: Aleb Sah a Tengerek Tigrise és a Mugadai Sah, a Rettegés Templomának Ura.

 

Az ezredforduló kora

De térjünk vissza Északföldére, hisz ez a mi földünk, a föld, mely oly sok dicső dalia vérét kell nyelje manapság.

A Koldusok Háborúja után hosszú ideig rendeződni látszott a helyzet – persze nem örökre. A Tengeren Túli Földrész városai függetlenné váltak, idővel a Szabad Északi Városállamok névvel illették őket. Nyugatról kelet felé haladván ezek voltak: Larenthan, Windor, Sirion, Sárhatár és Aganis városai. Tőlük északabbra már csak a Fagyföldek és az Ork Törzsek földjei húzódtak. Vad, szabad vidék volt ez, az emberi civilizáció határmezsgyéje az Agan-folyó mentén. Sajnos manapság nem ez a helyzet, de nem vágok a dolgok elébe, írok majd szomorú jelenünkről is eleget.

A Myrron-tenger korlátlan uralmát lassanként magához ragadta a hatalmas szigeten fekvő Alarón Királyság. Új típusú háromárbócos kharad-jaik a Gyöngy-szigeti csatában (E.T.U 957) végleg legyőzték az E.T. előttről önnön hamvaikon vegetáló Keleti Halott Birodalmak (Arak, Garagón) gályákból álló flottáit.

Ne feledjük, Torilar Csodás városa, s maga a Főnix Birodalom ekkor még nem létezett! A Híd-vidék két királyságának, a keleti birodalmaknak, a kalózváros Kahannis-nak, és az Északi Városállamoknak a tengeri kereskedelme tehát az Alarón királyi vámokon keresztül zajlott. Ez a virágkor, a dicsőség, s gazdagság aranyfonataival hímzett fejlődés alapja az ország erejének ma is.

A Kontinens hatalmi csoportosulásai pedig a következőképp festettek:

Nyugaton a Draón Erdők mélyén a máig elzárkózott tündekirályság rejtezett. Róluk igen keveset írhatok, bár manapság hallani kósza híreket felőlük, alapjában véve az Ezüst Tűz eljövetele óta megszakadt kapcsolatuk az emberi világgal. Valószínű, hogy meggyengült a Királyság, lakói kevesen maradtak.

Ez erdőségektől délre és délnyugatra a független városállamok alkotta Daodar Szövetség jött létre oly erős és önálló városokból, mint Ador, Agadin, Rúfil, Zytór vagy a messzi Pyrgos. Ezen városállamok – és a hozzájuk tarozó kisvárosok, falvak nem különösebben szívlelték eleinte egymást, a Szövetség kényszerből jött létre a még délebbre élő vad, harcos népek által alapíttatott királyság, Murandia hadainak ellenében. Konkrétan az E.T.U. 913. esztendőben zajlott Daloló Diadal Hadjárat után történt ez, midőn a híres Murand király, Arras do Hadaffar mindőjüket végigsarcolta, még a legészakibb Ador-t is, s csak akkor fordult vissza, miután elérte a Myrrón-tenger déli partját, s köszönetet mondott Krangedar-nak a Háború Istenének.

A Daodar Szövetség városaitól délre az E.T.U. 500 körül alakultak egyetlen királysággá a Murand népek városai. A két leghatalmasabb erődváros, Kildar és Múru békét kötöttek, s az első, a Murand Nagykirály megkezdte dicső uralkodását, melynek egyetlen – de végső – kudarca a Vúr Hadjárat volt. E háború során a déli, barbár vadon ősi hegyei közé vezette harcosait a Nagykirály. Csatát itt sem vesztett, de a Vúr Boszorkánymesterek bosszúja hazatérte után utolérte. Egy teljes, sötét évszázadon keresztül tartott a Vúr Rémület ideje, melyről a murandok tabu-szerűen nem beszélnek. Ez idő során az egyébként is mágiaidegen harcos nép amellett, hogy végleg összekovácsolódott, olyan gyűlöletet tett magáévá mindenféle varázslószerzet irányában, hogy törvényeik máig szigorúan büntetik mindennemű mágia használatát, s üldözik a varázslókat. Egyetlen módját fogadják el a természetfeletti hatalmak érvényesülésének, ha maga Krangedar oly kegyes, hogy különleges erőkkel segíti hithű harcos-papjait – de ezek az erők sem látványos varázslatok formájában érzékelhetők, s az egyszerű murand talán észre sem veszi őket.

A Daodar Szövetség fekete báránya, Pyrgos Városa volt az egyetlen, melyet soha be nem vettek még a murandok sem. Gann’Gehann, a halálistenség vallását követi e nép, s félelmetes, sajátosan kegyetlen kultúrában élnek. Ez végigkíséri Pyrgos történelmi szereplését egész napjainkig.

A fentiekben vázolt történelmi tényállás fennállt az E.T.U. első évezred végéig, kisebb nagyobb területi, vezetői változások, helyi fellángolások voltak a legérdekesebb események.

 

A Háborúk Százada

Az ezredforduló után azonban vérzivataros, őrült század következett, melynek fordulatos eseményei, történelmi hatásai napjainkban sem érték el végkifejletüket!

Először is, bár erről vajmi kevesen tudhattak rajtam és még néhány igen kiváltságos emberfián kívül – mocorogni, mérgesedni kezdtek a századok óta mély álomba merült, megtizedelt sárkányok legvénebbjei. Hosszú, hosszú idő után ismét összehívták a Wyrmek Tanácsát. Hogy ott mi hangzott el, magam sem tudhatom, de nagyon rossz előjelnek tartottam már akkor is.

Közbevetném, igen, én éltem már az időben, sőt, már akkor is öreg, vénült fővel, megtörten, itt e gyűlölt Hegyen. De mégazelőtt, száz évvel korábban, ifjún, elszánt hittel követhettem Tyralar Fényét, láttam az Alarón Flották győzelmeit, a Murandok Daloló Hadjáratát – könnycseppet kell szemem sarkából elmorzsolnom, ha akkori útitársaimra gondolok, s a tényre, hogy szabad voltam, nem voltam rabja ez ördögi módon elátkozott Hegynek, melyet többé el nem hagyhatok. Ki tudja? Bizonyos, hogy nem véletlen, ami történt velem. Ha szabad lennék, lehet, hogy most épp nem tollat ragadnék kezembe, s nem írnám tovább Karomir Könyvét…

Az E.T.U. 1010. évben visszatért két, a kataklizma előtti őshatalom, mely nem az isten-királyok sorába tartozott, hatalmuk tán csekélyebb is azokénál, de ezekben az időkben csodaszámba vehető. Ők voltak a Főnix, és a Sárkány. Mást nemigen tudni róluk azon kívül, hogy ellentétes entitások, s hatalmuk részletekben, tucatnyi halandóba költözve tért vissza Karomir földjére. E halandók később a Főnix Harcosai, illetve a Sárkány Harcosai néven váltak ismertté. Valószínű egyébként, hogy e két hatalom az E.T.E. e világra idézett Külső Síkokról jött nagy erejű lények közé sorolhatók.

Talán az ő küzdelmük indította meg a legnagyobb változásokat Északföldén. A Főnix Harcosai – végzetüket követve – megtörtek egy ezer éve fennálló átkot, mely az Ezüst Tűz óta kárhozatos kísértetlétbe taszította az ősi várost, a néhai Csillaghíd Birodalom egyik ékét, Thoril’Arrea-t a Második Csillagvárost. Az élőholt kísértetlények rettenetes királyát Uranga-t, ki az Ezüst Tűz eljövetelekor varázslatával védelmezve rántotta ez átokba a várost, ők elvitték e hely mélyén rejtező ősi ereklyéhez, az Újjászületés Oltárához. Az Oltár Elionnak, a Béke Leányának, az Élet Szentségének Védelmezőjének ereje által áthatott kőszikla. E sziklán fekve, az élőholt Uranga valaha volt isten-királynőjének életerejétől áthatva, az ekkor istenségként létező Elion áldását megkapva feltámadt, visszatért az élet világába. S mágikus erejével tovább sugározva az áldást megtörte az ősi varázslatot, mely félresikerülve elátkozta népét hajdanán. A város minden kísértet – lakójába élet költözött, a város maga újjáéledt!

Torilar, a Főnix Városa így keletkezett hát. A történelem ködéből termett elő, s szerencsés módon egy olyan helyen – a Myrrón-tenger délnyugati partvidékén – mely nyomban aranyló kulcsa lett Északföldének: a tengerkörnyéki városok,  és királyságok, az Alarón Királyság, s a Keleti Halott Birodalmak kereskedelmét összekapcsolta ugyanis a Daodar Szövetség városai áruforgalmával. Ezen felül, bár az újjáéledt város népe alig emlékezett valamire korábbi életéből, az E.T.E. kultúra és tudomány számos remeke került elő általuk. Csudájára is járt a világ e hihetetlen eseménynek! Éveken keresztül áramlottak zarándokok a Varázslat Városába… A jószándékú, kiváló uralkodó, Uranga pedig harmonikusan illesztette be városállamát az új közegbe, kiváló politikai kapcsolatokat épített, s nem csak saját népe, de egész Északfölde felvirágoztatása szándékában állott.

De a dolgok másként alakultak. A Főnix végül találkozott a Sárkánnyal, megütközött vele és győzelmet aratott. A Főnix Harcosai ezek után – Uranga támogatásával elindultak a Káoszmocsárba, hogy megszerezzék Artetón Lándzsáját, az Abyss Hegyét. Soha többé nem kerültek elő onnét. Nem tudhatom, mi történt, a lándzsa, a Káosz Lándzsája viszont felbukkant nem sokkal később Északföldén. Jelentős felfordulást okozva.

Fontos szál csatlakozik itt a történethez, olyan szál, melyet kevesen ismernek, s mellyel igen sűrű leplet rántok le a Főnix Birodalom történetéről. Uranga, a Varázs-király személye kicseréltetett, hatalma eloroztatott, s így lett majdan a város vezetője Uranga, a Birodalomalapító. Történt ugyanis, hogy az egyik tengermelléki királyság háborúban álló, hatalomvágyó hadura, Bizonyos Torgan di Khalzar birtokába került egy hatalmas, sötét ereklye, Avernus, a Vérsisak. Ez a hazájától messze került Vúr varázseszköz rettentő, démoni hatalmat ad viselőjének… A hadúr megnyerte vele vesztésre álló háborúját a Landragor Királyság ellen, legyőzte a felmentő hadként érkezett Torilari sereget is, melyet maga Uranga vezetett. Egyre növekvő, féktelen hatalmában démoni ötlete támadt… a legyőzött Uranga alakját felöltve „visszatért” Torilar városába, s „folytatta” az uralkodást.

Torilar politikájában hatalmas pálfordulás következett be. A Varázslat Városa felbontotta szövetségét a Landragor Királysággal, s titokban a támadó Gnaorrn Királyság seregeit segítette. Di Khalzar hatalmas tisztogatást végzett a Torilari vezetésben – megállítani senki nem tudta, az Avernus-szal a fején ereje vetekedett az eredeti Uranga erejével.

Hatalmas sereget szervezett, a Csillaghíd Birodalom történelmét tanulmányozva, a hajdanvolt Vascsillag Légiók mintájára győzhetetlen, kiválóan szervezett hadat hozott létre. E légiók szárazföldön voltak igen erősek, ezért az Alarón Királyságot továbbra is szövetségeseként tartva számon a Daodar Szövetség városai felé fordult mohó tekintete.

Időközben korábbi királyát, a Gnaorrn Kitályság urát győzelemre segítette, a két királyság Krallon Királyság néven egyesült, s Torilar erős szövetségeseként tartotta sakkban az aggódó Alarón királyt, illetve a Szabad Északi Városok hercegeit.

A légiók pedig megindultak délre. Gyors, véres, döbbenetes háború volt, az új Uranga kíméletlenül csizmája alá tiport mindenkit. A Szövetség egyesített hadait, kik túlerőben álltak légiói elé, hihetetlen véráldozatok árán ugyan, de legyőzte az emlékezetes Redvinni Csatában. Az ütközet után másfélszer tízezer harcos teteme hevert a kicsiny falu, Redvinn körötti mezőkön.

A megvert Szövetség visszavonuló hada a legnagyobb Város, Rúfil falai mögött vetette meg a lábát. A szintén meggyengült torilari sereg a legőrültebb számítások szerint sem kezdhetett neki az ostromnak. Uranga ekkor újabb hihetetlen dolgot művelt. A Varázslat Városának legtitkosabb termeiből elorzott egyik ősi ereklyével, a Sárkánytűz Vörös Gömbjével felébresztett és magához parancsolt kilenc hatalmas sárkányt, kik utasítására porig égették Rúfil Városát szinte minden élő lélekkel a falak mögött.

A Szövetség letette a fegyvert, minden város behódolt Uranga-nak. Az E.T.U. 1025. esztendőben megalapíttatott a Főnix Birodalom. A terület szívében, Rúfil romjain Uranga új fővárost épített, hatalmasabbat, mint Torilar – ottani ellenségeit ugyanis képtelen volt teljesen kiirtani. E várost Armandos névvel illette, a redvinni csatában elesett, fiaként szeretett ifjú hadura tiszteletére. Új, császári címéhez idomuló udvartartást teremtett itt, de ügyelt arra, hogy ahogyan többi Városában is, személyéhez hű Helytartó uralkodjék Torilar-ban. Erőteljes központosítást hajtott végre, Tanácsadói segítségével létrehozta a Birodalmi Törvényeket.

 

A Birodalmak Kora

A Főnix Császár uralma egyre őrültebb hódításokban tetőzött, megtörte a harcos Murandiát, a büszke nép országát tartományi szintre süllyesztette. Behódoltatta Pyrgos városát is, bár Törvényeit teljes mértékben itt nem érvényesíthette, halálisten-hitét kivételezettként, engedéllyel megtarthatta e város. A Birodalom Pyrgos környékét felölelő részéből lett a Déli Végek Tartománya.

Összesen öt tartomány alkotta a birodalmat. A fenti kettőn kívül még a fővárost is magában foglaló Császári Tartomány, mellette az Azúr Óceánig húzódó Nyugati Tartomány, míg északnyugaton az Ador-t és Agadin-t összefogó Iduin Tartomány, mely a térségben hömpölygő folyamról kapta nevét.

S most kell visszatérjek a Káoszlándzsa, az Abyss Hegye történetéhez. A Császár hatalma és zsarnoki gonoszsága ellen lázadó csoportosulások egyike szerezte meg ugyanis, akiket még a Három Fő Tanácsadó közül is támogatott valamelyik. E fegyverrel, egy jól kitervelt merénylet során elveszejtették Uranga di Khalzar-t és az Avernus-t. A Lándzsát ezután visszavitték a Káoszmocsár határához, az elátkozott Zagoran Városának romjaihoz, hogy a rettenetes Csontváz Király vigyázzon reá ezentúl.

A Főnix Birodalom új császára Uranga di Khalzar ifjú fia, Armand di Khalzar lett. Szigorú, vaskézzel kormányzó, de legalább józan gondolkozású, nem démonoktól befolyásolt uralkodója lett a hatalmas földeknek. A Birodalom terjeszkedése nem folytatódott, a halandó uralkodónak épp elég erőfeszítésébe telt egyben tartani, összeforrasztani a népeket. Munkáját egyébként nem kevés siker koronázta.

Az Abyss Hegyével viszont valami történt, ugyanis újabb őrületes esemény következett be E.T.U. 1054-ben. Az istenek életereje elszabadult az Abyss Hegyéből! Mágikus rendellenességek sora történt az egész világon, persze ezt ezért nem hasonlíthatjuk a pusztító Ezüst Tűz erejéhez. Hogy végül e rég megkötött, szinte egybeforrott isteni energia merre, hogyan talált utat magának, arra csak teóriáink léteznek. Egy bizonyos, a papok döbbenetére az istenek mindörökre elhallgattak. Ez idő óta nevezzük őket a Régi Istenek-nek. Vannak még, kik útjaikat, hagyományaikat követik, de varázshatalmat már nemigen kaphatunk Tőlük.

S hogy mi történt az isteni erőkkel? Egy új, szent erő formálódott istenséggé Agonn’Tyr néven, mely prófétáinak tanítása szerint a Régi Istenek egy csoportjából keletkezett. E tanítások szerint a Rendet, Fényt és Életet érvényre juttatni akaró istenségeket Tyralar egyesítette, s egyetlen entitásként, egy Külső Síkra mentve hatalmát, hol létezése fenntartható, továbbra is támogatja az emberi népeket, az új papságon keresztül. E papok hatalma azonban más lett, még e közös entitás is sokkal csekélyebb hatalmat tud adni híveinek, a szent képességek meglehetősen ritkák manapság, s csak a legigazabb hittel bírók rendelkeznek velük. A tanítások ez entitás lakóhelyét nevezik Hét Mennyek-nek.

Voltak azonban olyan istenségek is, akik másképp döntöttek. Új formát öltve, Avatar alakban e földre szálltak, hogy maguk vezessék újra a népeket. Ezek az önzőbb, vadabb istenségek esszenciái voltak. Gyengébb formában, olykor megváltozott névvel léptek a történelem palettájára. Nekik köszönhető az északi Ork Törzsek felemelkedése és első hadjáratai, továbbá egy hatalmas incidens a Délvidéken. Ez őrült hadurakat viszont a már kialakult, mai országok és népek uralkodói rövid időn belül legyőzték. Ez is mutatja, hogy bár csodaszámba vehető képességekkel bírtak az Avatar vezérek, csúnyán elszámították magukat, erejük csak halovány árnyéka volt hajdani, isten-királyi mivoltuknak. Abban, hogy sorra elbuktak, Északföldén jelentős szerepet játszott Agonn’Tyr követőinek gyarapodó létszáma és elszánt tevékenysége. Az új császár – kiváló szövetséget látván ez új, rendet istenítő szervezetben – szövetséget kötött a vallást alapító Advokádokkal, s állami vallássá tette Agonn’Tyr hitét az egész Birodalom területén. Ez hatalmas mértékben megnövelte mindkét fél erejét és lehetőségeit. Armand di Khalzar megalapította a Főnix Rendet, mely lovagrend a Szent Hitet követő, s a Biradalmat minden ellenségtől megvédelmező dicső harcosokból áll azóta is. Agonn’Tyr Rendjének viszont a lovagoktól függetlenül megvannak a maga harcosai. Létrejött az Inkvizíció, mely feladata a gonosz, s a káosz mindennemű megnyilvánulásának kipurgálása. A rendet nagyerejű Szent Mágusok irányítják, az Advokádok, kik a Birodalom Rendjét a saját ügyüknek vallják. Armand di Khalzar egyébként szövetséget kötött Északfölde legkiterjedtebb mágusrendjével is, Az Ezüst Rend-del, kik szintén hosszú évtizedeken át hű támaszként szolgáltak. A Főnix Birodalom ekkor virágzott, egész Északfölde legnagyobb hatalma volt, s bár újabb háborúkba nem kezdett, befolyását folyamatosan növelte a környező országokban is. Ezt igazolja Agonn’Tyr hitének terjedése határain kívül is.

S hogy azon istenek, kik sem Agonn’Tyr szentségéhez nem csatlakoztak, s öncélú Avatar alakot sem öltöttek, hol vannak? Azt még a sárkányok sem tudják. Talán elvesztek az Űr hidegében, talán csapdába estek valahol, talán visszatértek, csak rejteznek – egy bizonyos: papjaik egyre kevesebben vannak, némelyiknek vallása már kihalt rég.

* * *

Az istenek eltűnésének zavara talán már leülepedett, Agonn’Tyr vallása terjeszekedett Északföldén, amikor az E.T.U. 1077. esztendőben kisebb kataklizma söpört végig ismét a világon. Ennek a gyilkos századnak talán egyik sötét csúcspontját élték meg Karomir népei. Minden korábbinál hatalmasabb földrengések rázták a földeket, az Óceán felől hatalmas szökőárak pusztították a part menti településeket. Sötét évek következtek északon és délen egyaránt, a romokat újjá kellett építeni, s az emberi élet vesztesége is megrázó volt. Mindezeken felül néhol hasadékok nyíltak a Külső Síkok sötétebbjei felé, ahonnét démonfattyak és eltorzult bestiák óvakodtak világunkba. A gigászi földrengés Északföldén az Abyss Dühe, a Délvidéken a Dzsinnek Haragja néven híresült el.

Vajmi kevesen tudhatják, hogy ekkor egész világunk nagyon közel állott a véghez. A földrengés ugyanis veszélyeztette a messzi óceánon rejtező Obeliszk létét, s ha a védelmező ősereklye ereje megdőlt volna… ma már démonok rabszolgái, vagy démonfajzatok lehetnénk mi magunk is.

Egy dicső és híres, hős társaság, kiket a Birodalom dalnokai a Világok Vándorai néven énekelnek meg, időben közbelépett. Ősi jóslatot követve felismerték a veszélyt, s állva minden próbát, veszedelmet elhajóztak az Obeliszk szigetére, s annak Sárkány Őrzői kulcsait megszerezve eljutottak egészen az ősi Obeliszkhez, majd ráolvastak egy védelmező varázst, egy erőt szabadjára engedve, ami megvédte a pusztulásától.

Hiába a leghatalmasb istenségek, ha az emberek közt nem találnánk hősöket és szenteket!

Talán az Abyss Dühe, talán a sötét Avatarok korábbi jelenléte volt a nagyobb ösztöke, az Ork törzsek kimozdultak helyükről. Északon kegyetlen szövetség szerveződött egy démoni hatalom rejtett vezetésével, melyet ma már név szerint ismerünk, de sokáig ismeretlen volt mindenki számára. Ő Shaktari, a Kígyókirálynő, a Mhyurr nevű Démonfejedelem komornája szervezte egy hatalommá Észak legelvetemültebb, legsötétebb hadurait.

A Hetek Szövetsége a következő hatalmasokat fogta össze:

• Panathas, a Sárkány-Mágus
• Vydomina, az Északi Boszorkányszövetség Feje
• Kardkarom Zharr, a legnagyobb ork törzs királya, később nagykirály
• Khyonn, a Szürketörpe Király
• Kutyafejű Nagash, a varázsló káoszbestia, a Sivala-hg gnolljainak ura
• Yssra, a Pokolból előidézett halállovag, élőhalott seregével         

A belső szervezkedés, a kisebb hatalmi belvillongások, s a hatalmasok szövetségének fenti formába alakítása éveket vett igénybe, de végül e törékeny, kaotikus erő megindult északról, az ork fővárosból, Shabbar-ból. Őrült módon az 1104. esztendő telén támadtak, amikor az utak járhatatlanná válnak, seregek nem mozdulhatnak. Ez a tél viszont a megszokottnál jóval hidegebb volt, és befagyott az Agan-folyó egész hosszában… a jégen vonult végig a káosz serege Sirionig, majd Larenthanig!

A káosz serege rettenetes volt, de az Északi Szabad Városok sem adták könnyen magukat. Mindenesetre 1107.-ig befejeződött a háború. Bár a Hetek Szövetsége felbomlott, többük odaveszett, Észak Városai elbuktak. Sirion-t porig rombolták, Larenthan behódolt és kényszerbékét kötött, Sárhatár Városát elfoglalták, Aganis szintén behódolt, sanyarú békét kötött. Hiába volt a vad harc, az Észak Vérei Lovagrend megalapítása, a Hős Krad Észak Királyának választása, elbuktak mind, maga Krad is odaveszett. Igaz, halála előtt megölte a Szürketörpe Khyonn-t, ezzel annak hadai vissza is vonultak a föld alá. Yssra fekete paktuma csak Sirion elpusztításáig volt érvényben, utána a halállovag visszatért a poklok mélyére. Panathas is meghalt, még a harcok kezdetén. Kutyafejű Nagash kilépett a Szövetségből, visszavonult a Sivala-hg. völgyeibe.

De a Városok elbuktak, Sirion romjain ork haditábor épült, Sárhatárt orkok lepték el, a Tengeren Túli Földrész szinte teljes egészében ork uralom alá került. Megalakult az Ork Birodalom, Zharr’Agan nagykirály az uralkodója ma is.

S kósza hírek szerint Larenthan, az Ezerarcú Város, szintén a gonosz kezén immár! A híresen szép, kétszáz esztendeje uralkodó Kalla’Rangetyr hercegnő alakjában lehetséges, hogy a démoni Vydomina, a Boszorkánykirálynő vezeti a várost! Magam is nehezen hinném e szörnyű hírt, de ez akár magyarázatot adhatna arra is, miért nem ellenségesek az orkok a várossal, miért nem prédálták fel már rég…

Aganis városában sokáig hasonló helyzet állt fenn, mint Larenthanban, ott a rettegett hatalmú Halászcéh egyezkedett az ork hadurakkal. Az a város sokkal inkább megsínylette az ork békét, mint nyugatabbra fekvő sorstársa. Manapság, majd húsz évvel a történtek után nem véletlenül nevezik a Korcsok Városának…

S miután az északi földrész lakható, nyugati felét elfoglalta Zharr Nagykirály, a tengeren túlra, a gazdag Főnix Birodalom földjeire kezdte fenni agyarát.

* * *

Az Abyss Dühe utáni időszak jelentősen meggyengítette a birodalmat. Armand di Khalzarnak nem csak az újjáépítés nehézségeivel, de a Birodalom népeinek újabb lázadásaival, sőt saját hatalomvágyó nemeseivel is állandó harcot kellett vívnia. Erős támaszai, a Főnix Lovagrend, Agonn’Tyr Papjai, és az Ezüst Mágusok viszont kitartottak mellette.

Nagyjából egy időben az északi Téli Hadjárattal viszont veszedelmes támadás érte a Birodalmat, egy majdnem végzetes támadás, mely a föld mélyéről érkezett. Több drow város ideiglenes együttműködése során rettentő tervet próbált megvalósítani. A Birodalom nagyobb városaiban, mágia és intrika, valamint a gyilkos drow pengék segítségével megpróbáltak teljes hatalomátvételt végrehajtani! Az Ezüst Rend figyelmét ügyesen elterelték, Agonn’tyr Advokádjait mágikus csapdába zárták az Armandosi Felhőkatedrálisban, s ha nem lépnek közbe időben a Birodalom leghíresebb hősei – a Világok Vándorai, még magát a császárt is elteszik láb alól. A cselszövés viszont lelepleződött, a drow pedig a felszíni csatában kudarcot vallva visszavonult. Hogy mi volt végső céljuk, mi motiválta e roppant, veszedelmes terv megalkotására őket, nem ismeretes. Mindenesetre népük természetét ismerve a városaik szövetsége a vereség után nem maradhatott fenn soká. A Birodalom tehát ismét győzött, de ez a sötét év újabb sebet ejtett egyébként sem örvendetes egészségén.

S eljött az idő, mely a hanyatlás kezdetét jelentette már: az E.T.U. 1114. esztendő telén meghalt Armand di Khalzar, a Főnix Birodalom császára.

* * *

A Birodalom rendje ekkor összeomlott. Megmutatkozott, hogy mennyi kapcsolat, szövetség, megegyezés függött eleddig a császár személyétől. Megkezdődött a hatalomért folyó harc, a Trónháborúk Ideje jött el.

Az első nyílt, fegyveres lázadás a murandoké volt. Kivégezték a helytartókat, elégették a Birodalom jelképeit, s annak hű hívei száműzöttekké lettek. Murandia visszaszerezte függetlenségét, új királyt választottak, ki hadba indult a teljes függetlenségért, s a Murand Háború lángja magasra csapott. Gyengekezű, vagy épp áruló birodalmi hadurak vezették a légiókat, míg ellenfeleik a szabadságvágy és a düh tüzével támadtak. A háború végső fordulata akkor következett be, amikor az Iduin tartomány egyik főnemese és hívei szintén lázadást követtek el, átvéve a hatalmat Ador és Agadin városában. Szinte a teljes környező vidék nemességét sikerült maguk mellé állítani, s a leverésükre küldött gyengén felszerelt birodalmi légiót szétverték a Nír-mezei  Csata során. Ez év vége előtt az új király, I. Batrill megalapította a rövid életű Lándzsák Királyságát.

A Birodalom vezetői, a Régensek (a császár fia gyermek volt még) átlátták, a hanyatló Főnix képtelen a kétfrontos háború megnyerésére, néhai területei maradéktalan visszaszerzésére, ezért elismerték Batrill király hatalmát, és békét kötöttek vele. A légiók erejét Murandia ellenében koncentrálták, s reményteljes haditervet készítettek megtörésére, visszafoglalására. A terv alapján míg a nyugati fronton kitartanak a Főnix Lovagok által támogatott légiók, az egyik birodalmi hadúr – Altir di Ravenn, a Vörösholdas Herceg – két légióval déli irányba menetelve megkerüli a Haginorn-hegységet, s megtámadja a murand hátországot. A terv kiváló volt, csak egy emberi tényezőt illetően tévedtek a Régensek. A Vörösholdas Herceg is hatalmába került a kapzsi mindent-akarásnak, s elárulta a Birodalmat, úgy gondolta, a Déli Végek tartományát leszakítva saját királyságot alapít. Légióival bevonult a hatalmas Sintu városába, Pyrgos Hercegének pedig baráti ajánlatot küldött.

A mindig különc és lázadó, halálisten-hitű pyrgosiakról senki nem gondolta volna, amit ezután tettek. Pyrgos Hercege, Shakor el Valeron kinyilvánította Városa hűségét a Birodalom felé, majd sereget indított Sintu visszavételére. Mivel maga a Biradolom semmit nem tudott tenni a térségben, a két város közötti háború gyakorlatilag napjainkban sem ért véget, bár négy éve, az E.T.U. 1119. esztendőben az addig ostromló félként támadó Pyrgos fölényét megtörte Sintu. E csatát Avor falvánál a Vörösholdas öccse nyerte meg, ugyanis maga a Herceg ekkor már a Birodalom megtorló légióival csatázott új királyságuk északi határában Dark városáért. Pyrgos Hercegének legyőzésére pedig csakis külső segítséggel lehetett képes Kaledum di Ravenn. A sintu bárdosok mellé állt a Haginorn-hegyek mélyén titkon felépített Káoszkatedrális serege és csatasárkánya. A Káoszkatedrálist illetően szólok még a későbbiekben. A Déli Végeken jelenleg háborús patthelyzet és anarchia van, ugyanis Pyrgos vert haddal visszavonult, területeket veszít, a Vörösholdas Herceg szintén veszített északon és vert hadakkal visszatért (a győztes Birodalom ereje már kevés volt üldözéséhez és Sintu ostromához). Mindezen helyzetet tetézi még, hogy a Káoszkatedrális hadura, Aranyfül Hirgol és tanácsadója Ezzmirr szép lassan kitúrták a hatalomból a Vörösholdasokat, s helyüket, címeiket intrikákkal és belharcok során teljesen átvették. A jelenlegi Holdkirály tehát Aranyfül Hirgol, az új Vörösholdas Herceg.

* * *

Fontos megjegyeznem, hogy a Birodalom gyengülését fokozta egy mindezen háborúktól független, titkos összecsapás. A Déli Végek keleti határában, a néptelen Ezer Kövek Mezején két hatalmas főmágus és követőik serege mérte össze erejét. Az Ezüst Mágusok Főmagisztere Sol, és nagyobb erejű Magiszterei, a kíhívó Álmok Hatalma renddel, s főmágusával Kazan il Duris démonidézővel, szövetségeseivel. Az Ezüst Tűz Utáni idők legnagyobb mágikus összecsapása volt ez! A gyilkos ütközetben olyan hősi alakok is feltűntek és meghaltak, mint Ammar di Sangrom a Főnix Rend Nagymesterének fia, vagy mint a Pyrgosi Gann’Gehann Főpap, Az Entrópia Hatodik Mestere.

Az összecsapás legvadabb perceiben közbeavatkozott egy harmadik fél, az Őrizők titkos rendje, druidák és vadak, no meg egy sárkány segedelmével. Az ő céljuk valósult meg, mindkét rendfőt elbuktatták. Il Durist az Abyss Mélyébe ragadta egy megidézett démona, Sol pedig boroszyánkő-börtönbe záródva fogságokba esett. Azóta sem látta egyiküket sem senki emberfia.

Az Ezüst Mágusok új Főmagisztere, Malabir pedig a császár halálával hatálytalannak tekintve felbontotta a Paktumot a Birodalommal, melynek hűen kitartó kevés Hercegén kívül már csak a Főnix Rend, és Agonn’Tyr Szent Egyháza maradt támaszul.

* * *

A Főnix Birodalom, miután nyugaton betört a murand és Ad Gan erődhegyét ostromolva egészen Ezerok városáig eljutott, békét kötött végül, és elismerte Murandia függetlenségét az E.T.U. 1117. évben. A murand király egyébként nem élt vissza becstelen módon a lehetőségeivel, csakis Murandia eredeti (birodalom előtti) területeit követelte vissza.

E béke lehetőséget adott ugyan arra, hogy 1119.-ben a légiók erejével megkíséreljék visszahódítani a Déli Végek tartományát, a nehezen megvívott győzedelmes csata után viszont onnan is el kellett hívni az egyetlen erős sereget – ugyanis drasztikusan romlani kezdett a helyzet északnyugaton, a Lándzsák Királyságában.

A felelőtlen Batrill király ugyanis háborúba keveredett az eddig békés Eldraona Elf Királysággal! A háborút gyorsan el is veszítette volna – rég nem hagyta el azelőtt a Draón erdőket ezerfős tünde hadtest – , de közbelépett egy rég elfeledett, most felébresztett hatalom az emberek oldalán. Xander Tan’Dariss, a Fekete Elf Herceg állott a színre – sötét káosz szakadékába taszítva az egész régiót.  E tündeherceget vagy négyszáz éve száműzte saját népe honából, istentelen, démoni, őrült tettei miatt. E tetteket csak azért nem torolták halállal akkor, mert korábban e herceg a legnagyobb tiszteletet és megbecsülést érdemelte ki. Végül a száműzött herceg a drow néppel kezdett lepaktálni, s ez sötét szövetségesei oldalán, Darghum törpe város barlangjának elpusztítása során bukott el. Darghum egyébként Ador és Agadin között fekszik valahol, a Herceg pedig nem pusztult el, csak csapdába esett… s ezen sötét évben szabadult meg valami módon.

A Fekete Elf Herceg a Lándzsák Királyságának hada élén szétzúzta a tündesereget. Őrült bosszúállásba kezdett, célja a tündekirályság elpusztítása volt. A Lándzsák Királyságát erre csak eszközként használta, nemeseit bábként rángatta. Eltávolította a Batrillokat, királlyá koronáztatta magát. Sok szövetségest talált, sőt, a sanyargó nép benne látta a megmentőt a gyilkos tündék veszedelmétől rettegve. Mivel a halálmágiák mestere volt, nagyon sok élőholt szolgát teremtett, a kísértetek, élőhalottak jelenléte egyre gyakoribb lett. Ahogy az öldöklés, a sok értelmetlen vérontás folyt, az egész vidéket elátkozott királyságként kezdték emlegetni. A bomlott elméjű Xander állítólag Darghum törpéit gyilkos lángoló csontvázakként feltámasztva hátborzongató légióként küldte a tündekirály ellen. Az egyre gyakoribb élőholt jelenlét ellenében is védelmező szerepében tudta feltüntetni magát az egyszerű emberek előtt. Hisz uralta őket – mind az élőt, mind a holtat…

 

A megtört Birodalom tehát visszaszorult az 1025.-ben, alapításakor uralt területeire, sőt, még ez a terület is csorbát szenvedett az Iduin Tartomány (vagy Lándzsák Királysága) elvesztésével. A Régenstanács három dicső tagja viszont  a legzordabb hírek ellenére sem adta fel a harcot, próbáltak új erőket gyűjteni. S rajtuk kívül más hősei is akadtak a Birodalomnak.

Míg a légiók 1119.-ben éppen a Déli Végek visszafoglalási kísérletével voltak elfoglalva, Willem dan Werrul, kit ma Nyugatvég Hercege néven ismerünk, azon fáradozott, hogy megszilárdítsa a valaha Nyugati Tartomány-nak nevezett terület egységét. Leverte a lázadó Borkan Grófot, várát elfoglalva északnyugaton bástyát teremtett a Lándzsák Királysága anarchiába fulladt területeit védendő.

Ez idő tájt két újabb fenyegetés érte el a Régenstanácsot. Ork küldöttség jelezte, hogy Kardkarmú Zharr’Agan, a Nagykirály „segít” megtisztítani a Lándzsák Királyságát, elpusztítani a Fekete Elf Herceget, kinek befolyása már az északi Larenthan „orkbarát” városát is fenyegeti. Persze a Régensek tudták, az ork hadak nem csak felszabadítani, hanem elfoglalni készültek az említett területet. Helyeslő válaszukat viszont szinte kikövetelte a második, még rémítőbb fenyegetés, midőn a Fekete Elf Herceg bejelentette igényét a császári koronára!

Az 1120. esztendő tavaszán tehát megindultak a légiók a Lándzsák Királysága déli határa felé. Az ork inváziós hajók szintén partot értek az északi fövenyein e földnek… De számottevő hadsereggel egyik fél sem került szembe. A tél folyamán a Fekete Elf Herceg eltűnt. Nyugatvég Hercege, Willem dan Werrul és leghűbb követői ugyanis behatoltak e földre még a hadak előtt, s titkos szövetségre lépve egy tünde hercegfivel, a gonoszság elpusztítására törtek. Hogy pontosan mi történt ezekben a napokban, azt maga Werrul herceg sem hajlandó teljes egészében elmondani. Az bizonyos, hogy megölték Shyrnyss-t a Fekete Elf Herceg Sárkány szövetségesét, hű hátasát. Xander Tan’Dariss pedig nem került elő többé. Maga, Dan Werrul herceg is eltűnt vagy fél esztendőnyi időre, de később előkerült, s szövetséges hadakkal megtámogatva átvette a vezetést a birodalom légiói felett. A Háború ugyanis megkezdődött, csak épp nem a Lándzsák Királyságának hadai, hanem az Ork Birodalom hordái ellen kell immár küzdeni.

Napjainkban is folynak a harcok, bár mindkét fél kimerült már a majd három éve tartó háborúban. Az orkok ellenőrzik Ador városát, s utánpótlási vonalaik hosszan elnyúlnak Agadin Városáig, mely ma a harcok frontvonala, a Csaták Városa. A Birodalom immár saját földjének tekinti a területet, de a köznyelvben csak az Elátkozott Tartományként beszélnek róla – nem kis igazsággal e szavakban. Hisz a keserű, harcedzett helyieknek a földjükön dúló háborún felül még mindig meg kell birkózniuk a Fekete Nagyúr hátrahagyott kísérteteivel, a harcokat halálig folytató gyilkos tündék kicsiny, kegyetlen csoportjaival, és az örökkön marakodó, kapzsi, köpönyegforgató helyi nemesuraikkal, kik opportunista kiskirályokként, vagy épp rablólovagokként próbálnak valamiféle hasznot húzni az orkok és a Birodalom háborújából.

A Főnix Birodalom ma – az E.T.U. 1123. tavaszán –, megcsappant területeit viszonylag egységesen tartva, évtizednyi hanyatlás után ébredezve és erőre kapva, egy elhúzódó háborúval púpként a hátán, de felkészült a nagy napra. A napra, amikor az ifjú császárfi az ősz hulló levelei alatt betölti tizenötödik esztendejét, s a Három Régens fejére helyezi majd a Főnix Koronát.

 

Napkelet Tüzei

De mi történt még ez utóbbi években másutt? Jómagam, származásom, s életterem, később börtönöm révén leginkább Északföldével foglalkozhatom – hogy a Délvidék legfrissebb híreiről szóljak, azt ne kérje tőlem senki.

Szürkeszárny, kiváló barátom és hírhozóm legtöbb idejét a Birodalomban töltötte az utóbbi években, ezért a részletes tudás, mely az előző lapokon olvasható. Északfölde azonban legalább három nagy régióra bontható, s ebből csak egyik a Főnix Földje és környéke.

Másodikként mondhatnám a Tengeren Túli Földrész nyugati részét, melynek legalább kétharmadát az Ork Birodalom teszi ki jelenleg. Fontos, új fejlemény, hogy egy évvel ezelőtt az orkok elvesztették a délkeleti kikötővárost, Aganis-t. Hibáztak, amikor a Lándzsaföldi invázió mellett s Myrrón-tenger teljes uralása végett háborúzni kezdtek az Alarón Szigetkirálysággal. A fordulatos összecsapások, tengeri és szárazföldi ütközetek során végül alulmaradtak, sőt, Alarónia támogatást tudott nyújtani a lázongó Aganis embernépének, akik így sikerrel elűzték az ork királyt. Ezekhez az összecsapásokhoz kisebb támogatásokkal a Főnix Birodalom is hozzájárult egyébként – Torilar tengerjáró hajóin keresztül. Az Alarón Királyság tehát kiváló szövetségese jelenleg a Birodalomnak.

 

A Híd-vidék magányos királysága, a Krallon Királyság keveset hallat magáról, szinte amióta a néhai Uranga segítségével megtörtént az egyesítés, tehát évtizedek óta folyamatos polgárháborúk dúlják. A második császár már nem avatkozott bele oly durván e politikai ügyekbe mint apja, viszont Torilar kereskedelmi kapcsolatot tart fenn ez ország kikötővárosaival.

Még keletebbre tekintve, az ősi Halott Birodalmak földjein – amit nevezhetünk Északfölde harmadik nagy régiójának – viszont hatalmas változások következtek be az elmúlt tízegynéhány esztendőben.

Már vagy száz esztendeje a mocskos Kahannis kalózvárosa volt a legnagyobb hatalom a Myrrón-tenger keleti ölén. Gazdagságát megalapozta egyeduralma a kereskedelem terén, mit csak ő folytatott a Halott birodalmak és Északfölde nyugati tájéka között. Mindezt megtetézte alattomos politikai lépésekkel, kalózkodással – ezáltal kelet legerősebb városállama lett.

Az Arakhon Birodalom pap-mágusai, a Sárga Rend viszont most valami nagyot alkot. Tudjuk róluk, hogy káoszmágiákkal foglalkoznak, s hogy a Nap erejéből gyűjtik hatalmukat. Tevékenységükkel szoros kapcsolatban áll az általuk uralt területek elsivatagosodása. Századok óta beteg, pusztuló társadalmuk a Garagón földek népeihez hasonlóan kezdett már feledésbe kerülni. Ezért is kapták a Keleti Haldokló Birodalmak elnevezést.

Most viszont mi történik?  A Sárga Rend hatalmas, soha nem látott sergeket gyűjtött, átkelt a Tengeren Túli Földrész keleti földjeire, elfoglalta Garagóniát, megtörte a Gorra sivatag nomád törzseit, és immár fél éve Kahannis setét falait ostromolja!  Hogy miért e változás? Tán senki nyugatfia nem tudja. Legtöbben nem is törődnek vele, hisz oly messze van, s más bajok oly közel…

Jómagam bizonyos vagyok benne, nagyon is tartanunk kell az Új Harak Birodalom forró tüzétől.